Ledarál a szerelem

Változatok március 15-re

Nincs még egy nemzeti ünnepünk, melyhez annyi hagyomány, szokás fűződne, mint március 15-hez. A forradalom és szabadságharc óta eltelt 160 évben mit sem veszített az ünnep fényéből. Ez sok más dolog mellett annak is köszönhető, hogy március 15-e szellemének a mai napig van aktuális mondanivalója. Bár a magyar történelem során a különböző politikai erők sokszor próbálták meghamisítani és aktuálpolitikai célokból kihasználni, mi több, kisajátítani a forradalom és szabadságharc eszméit, ugyanakkor az 1956-os forradalom, vagy az 1989-90-es rendszerváltás is sokat köszönhet a márciusi eseményeknek.

Közvetlenül az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után betiltották a megemlékezést. Amikor 1860. március 15-én fiataloknak egy csoportja az utcára vonult, hogy megkoszorúzzák a vértanúk sírját, a katonaság közéjük lövetett. Az elkövetkező hét évben a szabadban ünnepeltek. A kiegyezés után már nem tiltották a megemlékezést, bár a királyi hatalom nem is nézte jó szemmel. 1898-ban azonban nem lehetett nem megemlékezni az ötven évvel azelőtt történt eseményekről. Magyarország ünnepelt, a hatalom pedig azt hangsúlyozta, hogy a nemzeti érzület első bajnoka a király, akihez minden hazafi lojális marad.

A dualista rendszer bukása után március 15-ét piros betűs ünnepnek kiáltották ki, és mindenki arról beszélt, hogy végre elérkezett az a március, mikor végre szabadon lehet ünnepelni a forradalmat. Az ország 1923-ban Petőfi születésének 100. és a március 15-ei forradalom 75. évfordulóját ünnepelte. Az ünnepi beszédekben, a korigénynek megfelelően megjelent a revizionista tartalom. Petőfi alakját a határokon túl nyúló erőnek tekintették, mely egyesíti a magyarságot. Az 1930-as évek második felében egy új politikai mozgalom jelentkezett, a népi írók csoportja, akik többek között az agrárkérdés megoldására vállalkoztak. 1937-ben megalakították a Márciusi Frontot, programjukat pedig 12 pontban rögzítették. Felhívták a figyelmet arra, hogy az 1848-ban elkezdett földosztást azóta sem fejezték be, melynek következtében a föld nélküli zsellérség száma még mindig aggasztóan nagy volt.

A második világháború alatt a háborús propaganda kiemelt példaképeivé tették a szabadságharcosokat, ugyanakkor az 1942-ben alakult Magyar Történelmi Emlékbizottság által rendezett megemlékezés a Petőfi-szobornál a magyar közvélemény fokozódó háború ellenes hangulatát fejezte ki.

A háború után a hatalomra került kommunisták kisajátították maguknak az ünnepet, mely legfontosabb eszméit vesztette el ezzel. Az országgyűlés 1948-ban törvénybe iktatta a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét, majd egy 1951-ben kiadott minisztertanácsi rendelettel munkanappá nyilvánította. Rákosi az 1948-as március 15-ei ünnepségen arról beszélt, hogy az orosz fennhatóság alatt, szomszédokkal kötött kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel megvalósult Kossuth egyik legforróbb vágya: a testvériség magyar, szláv és román között.

Az 1956-os forradalom is visszanyúlt az 1948-49-es eseményekhez, annak tiszta és eredeti célkitűzéseit a középpontba állítva. Megalakult a forradalomban fontos szerepet játszó Petőfi Kör, a tömegek pedig a márciusi ifjak követeléseinek nagy részét megismételték. Kádár János hatalomra kerülésével szemléletváltás következett be. Az „aki nincs ellenünk, velünk van” szellemében 1969-ben létrehozták a Forradalmi Ifjúsági Napokat (1848. március 15., 1919. március 21., 1945. április 4.), mely rendezvénysorozattal diákünnepséggé fokozták vissza az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot. Ezután a hatalom a hétköznapok forradalmiságát hangsúlyozta az ünneppel kapcsolatban.

Az 1980-as évektől azonban egyre gyakoribbá váltak az ifjúság márciusi akciói a Petőfi- és a Bem-szobornál, a Batthyány-örökmécsesnél. Az újraértelmezés – mind március 15-e, mind október 23-a kapcsán – egyre nagyobb jelentősséget kapott mind az ún. második nyilvánosságban, mind a tavaszi „másképp ünneplésekben”. Sőt ez utóbbi ünnepléseken a kettő szimbolikusan, majd nyilvánosan is megfogalmazott rövidre zárása is megtörtént. Ahogy a magyarok évszázaddal korábban 49-re, azaz a független magyar államiság kivívására gondoltak, ha csak 48-at mondtak is, úgy gondoltak a nyolcvanas években már 1956 októberére, miközben márciust mondtak.

Az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot sokan és sokféleképpen ünnepelték az elmúlt évek során. Azon azonban már jóval kevesebben gondolkoztak el, hogy mi is történt akkor, és mit üzen igazából az a bizonyos március. Nekem azt üzeni, hogy a forradalmat egy több évtizeden keresztül tartó reformkor előzte meg, és a forradalom nem semmisült meg a világosi fegyverletétellel, mert vívmányaira azóta is büszkék lehetünk. Másrészt azt is üzeni, hogy a magyar állam első felelős kormánya hozzá értő miniszterekből állt, akik képesek voltak együtt dolgozni az országért, és háttérbe szorítani személyes ellentéteiket. Akkor még nem a tömeg manipulálását tartották a politikusok a legfontosabb feladatuknak, hanem az ország érdekeinek megfelelően munkálkodtak. Ez utóbbi kétség kívül nehezebb feladat.

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Tisztelegjünk előtte együtt és méltóságteljesen.

Felhasznált szakirodalom:

Gyarmati György: Pillanatképek a Kádár-korszak márciusairól In: Társadalmi Szemle 1998. 3. sz; Gergely András: 1848 hagyománya In: Vigilia 1998. október; Máthé Pál: Március Örök - Mindenki ünnepe In: Élet és Tudomány 1996. 11. sz.

Rondo