(L)ételem

Körülöttem lencsefőzeléket és sült csirkét gyártanak a lányok. Én meg néha még a rántottától is parázok. Sokkal jobban érdekel, hogyan olvadhatnék bele a fehér falba. Mikor eszmélek, hogy ennél még a főzés is könnyebb lenne, lökök magamon egyet. Mert forogni jó. Körbe-körbe. Elmosódnak a határok, elmosódnak a gondolatok.
Érezni akarom a lelkem ízét, úgyhogy felpattintok egy sört. Gyerekkoromban csak az édeset szerettem. Aztán megtanultam a keserűt is élvezni. A lányok is megtanulják. Egyre többet hallgatnak egy jó szóért. Egyre többet vannak a konyhában, de az édes életet egyre nehezebb lesz kikeverni.
A végén ők is inkább a zsírral fröcskölt falat választanák. De akkor már a vajat olvasztják szívük helyett. És egy tapodtat sem mozdulnak. Egy helyben állva, némán kavargatnak. Helyettük csak a fakanál forog.

Éjszomj

Tél van. A föld deres szakállából tompa, mély ritmus szól Szívem vele dobban. Ha abbahagyná, ez is megállna. Régről kacagást, jövőből gyereksikolyt hallok. Gondolataimat miattuk rozsdás hallgatásba burkolom.
Most a múltnak szavát szépen ajtó mögé zárjuk, jól el is reteszeljük. Csak az éji tücskök lesznek lakótársak.

A Sötétségben el-elnézek, jobbra is, meg balra. A határtalanságtól fellazulva egy korhadt fatönkön a múltat romba döntöm. Halovány az emlék lepkeszárnya, mely érintetlen suhan az Éjszakában.
A lehetőségek ne rémisszenek meg. Higgyük csak el, reggelre nyugalom lesz, a gyerekzsivaj elől pedig párnába bújhatunk.

Itt lassan telik az idő. Mászik tücsökről zsiráfra, majd egyik búbjáról felreppen. A nagy dolgok Éjszaka történnek. Ilyenkor az Isten is merészebb.
Hajnali madarak indítják a Nappal mozgalmát. A meg-nem-valósított tervek megrettennek, elbújnak a plafonon egy résbe, hová egy fénycsóva sem ér be.
Merőleges leszek az ágyra, teszem lábam jobbra-balra. Kezemet még lógatom. Árnyékom felkenődik a falra, aztán lefolyik a padlóra.
Próbáljuk meg. A nappalokat túl kell élnünk.

Tevescsián kiszellőzteti az agyát - második part

A Művelet akkor sikerült a legjobban, ha Tevescsián el tudott lazulni, és csak magára figyelhetett. Először is kényelmesen leült, kicsit szétterpesztett lábakkal, hátával egy falhoz vagy más tartó alkalmatossághoz dőlve. Ezek után egyik kezével megfogta nyelvét, és óvatosan elkezdte simogatni. Tevescsián nyelve a simogatástól kitüremkedett a száján, és megmerevedett. Ekkor Tevescsián mély levegőt vett, majd visszatartotta lélegzetét, és egy-két erőteljes rántással nyelvét egészen tarkójáig húzta, végig középen a koponyája mentén. Aztán kellemes bódulatban egész teste elernyedt. Agya végre a szabad levegőn szellőzhetett. Nem csoda, hogy az emberek, akik a szokatlan dolgoktól jellemzően megijednek, Tevescsiánt ilyenkor egy brutális vérbosszú áldozatának hihették volna. Hiszen valljuk csak be, Tevescsián agyszellőztetés közben egy emberi lény számára úgy nézett ki, mint akinek skalpolás után hátulról kötöttek spanyol-nyakkendőt. A hajnali szellő gyengéden cirógatta agytekervényeit, végtagjai puhák és ernyedtek voltak. Szüleire gondolt, akik kiskorában a széltől is óvták, anyja már-már mániákusan vigyázott rá. Nem játszhatott sárcsatákat a többi busztrüki gyerekkel, sőt sokszor nem is nagyon találkozhatott velük. Legtöbb idejét az otthoni kapszulában töltötte. Ingerszegény környezet volt, ezért Tevescsián hamar megtanult gondolataiban élni. Ahogy egyre kevesebb időt töltött a valóságos világban, úgy nőtt fantáziájának világa. Kedvelte, hogy képzeletében ő az egyetlen irányító, és soha nem kell másoktól függenie, nem volt kiszolgáltatva senkinek. Hosszú éveket töltött így, boldogan a kapszulában, anélkül, hogy sok kapcsolata lett volna környezetével. Eközben azonban szülei megöregedtek, és nem tudták tovább biztosítani felhőtlen agymagányát. A kapszula eltört, és az időközben felnőtt Tevescsiánnak el kellett kezdenie élni. Ekkor kezdődtek a gondok.