Just Love
Just Love
You don't wanna explain it
Just strip it
Just feel it
Just keep it
In your mind
Where you find
Whenever you want
Sometimes I've got a funny faint dream
An ordinary vision on the main-street
You just take a trip with me
'N' I roll a smoke from OCB
Another time you just discover the World
But you avoid the things that have ever hurt
In the zoo we let out a turtle-dove
'N' finally we find the secret love
And we
Just strip it
Just feel it
Just keep it
In our heart
Where we find
Whenever we want
You don't wanna explain it
Just strip it
Just feel it
Just keep it
In your mind
Where you find
Whenever you want
Sometimes I've got a funny faint dream
An ordinary vision on the main-street
You just take a trip with me
'N' I roll a smoke from OCB
Another time you just discover the World
But you avoid the things that have ever hurt
In the zoo we let out a turtle-dove
'N' finally we find the secret love
And we
Just strip it
Just feel it
Just keep it
In our heart
Where we find
Whenever we want
Aznap
Aznap
Aznap, mikor a Nap felragyog,
és mindenkire sütni fog;
Aznap, mikor a szél feltámad,
és minden holtat feltámaszt;
Aznap, mikor hó és eső szakad,
és elmossa a falakat;
Aznap, mikor szivárványt látok,
és egy pillanatra megállok;
Aznap, mikor én meghalok,
Aznap, mikor a Nap felragyog,
és mindenkire sütni fog;
Aznap, mikor a szél feltámad,
és minden holtat feltámaszt;
Aznap, mikor hó és eső szakad,
és elmossa a falakat;
Aznap, mikor szivárványt látok,
és egy pillanatra megállok;
Aznap, mikor én meghalok,
Nevetni fognak a csillagok.
Egy 5 perc és 23 másodperces beszélgetés
Történik mindez egy szórakozóhely előtt, valahol Magyarországon. Két lány ül a padkán, sör van a kezükben. A részegség azon pontján állnak, mikor agyukban mély filozófiai gondolatok törnek felszínre, és már elég őszinték ahhoz, hogy ezeket ki is mondják. Egy idő után elkezdenek fázni. Visszamennek a tánctérre, és egy tüske után már nem is emlékeznek az előbbi kis mentális intermezzóra.
- Rájöttem, hogy el akarok veszíteni mindent.
- De mi mindent? A szüzességedet? Ha jól emlékszem, azt csak egyszer veszíti el az ember, és azon babám, te már rég túlestél.
- Hülye. Tényleg el akarok veszíteni mindent.
- Miket beszélsz? Részeg vagy? Vagy beszívtál?
- Igen azt is, de ez most egyáltalán nem lényeges. Ez nem befolyásolja az elhatározásomat. Max kicsit segít a véghezvitelben. Mert tényleg úgy gondolom, hogy az a legjobb megoldás, ha mindent elveszítek.
(Pár másodperc csend, talán szívnak egyet a cigarettába.)
- De mégis, mit akarsz elveszíteni?
- A pénzemet, a munkámat, a személyes tárgyaimat, az ismerőseimet, barátaimat, a családomat. Mindent, érted, MINDENT!!!
- Te nem vagy normális. De miért lenne jó neked, ha az ég világon nem lenne semmid?
- Nem hiszem el, hogy nem érted. A francba, te is olvastad a Kisherceget, nem?
- Ja. Igen, persze. Már régen, de olvastam.
- Abban pedig világosan le van írva. Ha megszelidítesz valamit, vagy valakit, akkor felelősséggel tartozol iránta. Minden egyes dolog, az orrpiercingtől a legmélyebb barátságig, ami a tiéd, az iránt felelős vagy. És tudod mik ezek valójában? Láncok hallod, rohadt láncok, amik egyre csak szorítanak. Az az igazság, hogy a felelősség leláncol. És a legviccesebb, ha valamelyik láncodat elveszíted, az fáj. Minél jobban szorított, annál jobban fáj, ha elveszíted. Olyan ez, mint az a Stockholm-szindróma, vágod?
(Pár másodpercig ismét csend. Egyikük arra eszmél rá, hogy egy világrengető igazságra jött rá. A másik arra, hogy a barátnője meghibbant, ráadásul elfogyott a söre.)
- A francba, de mi barátok vagyunk, nem? Én sosem akartalak leláncolni!
- Persze-persze, tudatosan nem. De akkor is korlátozza a kapcsolatunk a saját létezésemet. Mert például, tegyük fel, szarul vagy. Megkérsz engem, hogy vigyelek el dokihoz. Lehet, ehhez nekem semmi kedvem. De mégis megteszem, mert kedvellek. Meg az is meghatározza a cselekedeteimet, hogy tudom, ellenkező esetben te is megtennéd értem. És bummm!!!
- Mi bumm?
- Hát korlátoztál! Ráadásul valószínűleg hazudnom is kellene neked, mert megkérdeznéd, hogy "ugye nem baj?", én meg persze mosolyogva válaszolnám, hogy "á, dehogy".
- Most már biztos, hogy te teljesen meghibbantál. Elment a maradék eszed is, de most komolyan.
- Helyes, az sem kell!
- O.K. várj, várjál egy kicsit! Tegyük fel, mindent elveszítettél, és nem maradt az égvilágon semmid. Kint állsz a pusztában tök egyedül. Az jó lenne neked?
- Ha ez lenne a szitu, egy pillanatig totálisan boldog lennék.
- Egy pillanatig? De miért csak egy pillanatig?
- Mert valószínű nem tartana sokáig. Egy idő után például rohadt éhes lennék. Ahhoz pedig, hogy ehessek, valami kaját kellene szereznem, ami persze megint az enyém lenne, és kezdődne minden elölről.
- Megtaláltam neked a megoldást, lődd fejbe magad!
- A francba, nem érted! Semmi kedvem meghalni.
- Hát akkor mit akarsz, könyörgöm??? Kis magányra vágysz? Figyelj, tudod, hogy van egy hétvégi házunk a hegyen. Ha gondolod, néha kölcsönadom. Ott garantáltan nem lesz semmid, még térerő sincs.
- Ja, ja, az tök jó lenne. Köszi.
- Igazán nincs mit. Elvégre ezért vagyunk barátok. Vagy mi.
(Egy pillanatnyi csend, míg mindkettőjükben tudatosul, hogy ezt a témát alaposan kivégezték. A lány, akinek elfogyott a söre, már nagyon visszamenne a tánctérre. Már így is többet használta az agyát ezen az estén, mint tervezte. Elindulnak befelé. A másik lány az ajtóban megtorpan, és elmormol egy mondatot, bár a lüktető zenétől ezt már senki sem hallja.)
- Azért én mégis szeretném, ha egyszer, egy kis időre tényleg elveszítenék mindent.
- Rájöttem, hogy el akarok veszíteni mindent.
- De mi mindent? A szüzességedet? Ha jól emlékszem, azt csak egyszer veszíti el az ember, és azon babám, te már rég túlestél.
- Hülye. Tényleg el akarok veszíteni mindent.
- Miket beszélsz? Részeg vagy? Vagy beszívtál?
- Igen azt is, de ez most egyáltalán nem lényeges. Ez nem befolyásolja az elhatározásomat. Max kicsit segít a véghezvitelben. Mert tényleg úgy gondolom, hogy az a legjobb megoldás, ha mindent elveszítek.
(Pár másodperc csend, talán szívnak egyet a cigarettába.)
- De mégis, mit akarsz elveszíteni?
- A pénzemet, a munkámat, a személyes tárgyaimat, az ismerőseimet, barátaimat, a családomat. Mindent, érted, MINDENT!!!
- Te nem vagy normális. De miért lenne jó neked, ha az ég világon nem lenne semmid?
- Nem hiszem el, hogy nem érted. A francba, te is olvastad a Kisherceget, nem?
- Ja. Igen, persze. Már régen, de olvastam.
- Abban pedig világosan le van írva. Ha megszelidítesz valamit, vagy valakit, akkor felelősséggel tartozol iránta. Minden egyes dolog, az orrpiercingtől a legmélyebb barátságig, ami a tiéd, az iránt felelős vagy. És tudod mik ezek valójában? Láncok hallod, rohadt láncok, amik egyre csak szorítanak. Az az igazság, hogy a felelősség leláncol. És a legviccesebb, ha valamelyik láncodat elveszíted, az fáj. Minél jobban szorított, annál jobban fáj, ha elveszíted. Olyan ez, mint az a Stockholm-szindróma, vágod?
(Pár másodpercig ismét csend. Egyikük arra eszmél rá, hogy egy világrengető igazságra jött rá. A másik arra, hogy a barátnője meghibbant, ráadásul elfogyott a söre.)
- A francba, de mi barátok vagyunk, nem? Én sosem akartalak leláncolni!
- Persze-persze, tudatosan nem. De akkor is korlátozza a kapcsolatunk a saját létezésemet. Mert például, tegyük fel, szarul vagy. Megkérsz engem, hogy vigyelek el dokihoz. Lehet, ehhez nekem semmi kedvem. De mégis megteszem, mert kedvellek. Meg az is meghatározza a cselekedeteimet, hogy tudom, ellenkező esetben te is megtennéd értem. És bummm!!!
- Mi bumm?
- Hát korlátoztál! Ráadásul valószínűleg hazudnom is kellene neked, mert megkérdeznéd, hogy "ugye nem baj?", én meg persze mosolyogva válaszolnám, hogy "á, dehogy".
- Most már biztos, hogy te teljesen meghibbantál. Elment a maradék eszed is, de most komolyan.
- Helyes, az sem kell!
- O.K. várj, várjál egy kicsit! Tegyük fel, mindent elveszítettél, és nem maradt az égvilágon semmid. Kint állsz a pusztában tök egyedül. Az jó lenne neked?
- Ha ez lenne a szitu, egy pillanatig totálisan boldog lennék.
- Egy pillanatig? De miért csak egy pillanatig?
- Mert valószínű nem tartana sokáig. Egy idő után például rohadt éhes lennék. Ahhoz pedig, hogy ehessek, valami kaját kellene szereznem, ami persze megint az enyém lenne, és kezdődne minden elölről.
- Megtaláltam neked a megoldást, lődd fejbe magad!
- A francba, nem érted! Semmi kedvem meghalni.
- Hát akkor mit akarsz, könyörgöm??? Kis magányra vágysz? Figyelj, tudod, hogy van egy hétvégi házunk a hegyen. Ha gondolod, néha kölcsönadom. Ott garantáltan nem lesz semmid, még térerő sincs.
- Ja, ja, az tök jó lenne. Köszi.
- Igazán nincs mit. Elvégre ezért vagyunk barátok. Vagy mi.
(Egy pillanatnyi csend, míg mindkettőjükben tudatosul, hogy ezt a témát alaposan kivégezték. A lány, akinek elfogyott a söre, már nagyon visszamenne a tánctérre. Már így is többet használta az agyát ezen az estén, mint tervezte. Elindulnak befelé. A másik lány az ajtóban megtorpan, és elmormol egy mondatot, bár a lüktető zenétől ezt már senki sem hallja.)
- Azért én mégis szeretném, ha egyszer, egy kis időre tényleg elveszítenék mindent.
Apukám verse
Fogadalom
Megfogadom, hogy nem élek
Bizalmaddal vissza!
Mint a maszületett bárány,
Lelkem bűntől tiszta!
Nem járok én eszpresszóba,
Ahol a bűn fészkel,
Nem leszek én hűtlen Hozzád,
Édes kincsem hidd el!
Ámde minek fogadkozom,
Össze-vissza ennyit!
Rajtad kívül soha, soha,
Nem csalok meg senkit!
Megfogadom, hogy nem élek
Bizalmaddal vissza!
Mint a maszületett bárány,
Lelkem bűntől tiszta!
Nem járok én eszpresszóba,
Ahol a bűn fészkel,
Nem leszek én hűtlen Hozzád,
Édes kincsem hidd el!
Ámde minek fogadkozom,
Össze-vissza ennyit!
Rajtad kívül soha, soha,
Nem csalok meg senkit!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)