Örkény István: Hogylétemről
Örkény (1912-1979) is one of the most popular writers of post-war Hungary. Örkény wrote lots of one minute stories till the end of his life. These short stories contain wisdom, humour and a lot of sarcasm. The Corvina Book Ltd. published a collection of One Minute Stories in english.
Egy könyv, amit el kell olvasni
Raymond Barglow: The Crisis of the Self in the Age of Information: Computers, Dolphins, and Dreams.
Örkény István: "Torschlusspanik"
István Örkény: "Gate-shut panic"Örkény (1912-1979) is one of the most popular writers of post-war Hungary. Örkény wrote lots of one minute stories till the end of his life. These short stories contain wisdom, humour and a lot of sarcasm. The Corvina Book Ltd. published a collection of One Minute Stories in english.
twitteres megjegyzés
(...) a homogén időfolyam meggyengíti életünk elkülönített színtereihez való ragaszkodásunkat (...)
- Richard Sennet: Le travail sans qualité -
- Richard Sennet: Le travail sans qualité -
Tessék záródni, az ajtók vigyáznak
"Tessék záródni, az ajtók vigyáznak."
Szemben ülsz velem. Már éjszaka van, fejed a metro ütemére mozog. Arcod nagy részét sapkád ellenzője rejti. Szemedet nem látom, de ajkaid tökéletes íve mágnesként vonzza tekintetemet.
Elképzelem, hogy felettünk épp egy bomba csapódott a városba, és csak mi, a 11.20-as metro utasai éltük túl a katasztrófát. A szerelvény azonban elszabadult, és most sikítva rohan az Örs felé. Te felugrassz, és meghúzod a vészféket. Szikráznak és csikorognak a fém kerekek, a világítás akadozik. Miután megálltunk, segítek neked kifeszíteni az ajtót. Aztán együtt kivezetjük a túlélőket az alagútból.
Ábrándom a Blahánál egy pillanat alatt megsemmisül. Fogod magad, és kiszállsz. Alig elkezdődött közös utunk megszakad, így a katasztrófából sem lesz semmi. Helyedet egy izzadt, szőrös mellkas foglalja el. Gyönyörűen ívelt ajkaid helyén most egy leukoplaszttal letapasztott ragyatenger éktelenkedik. Tekintetem inkább visszatér a jól megszokott vizes bokák és Wink sportcipők szintjére.
Még négyszer: "Tessék záródni, az ajtók vigyáznak."
Pont elérem az utolsó trolit.
un peu politique
Mit nekünk Nagy-Magyarország, vagy az olaszoknak a Római Birodalom. Ha már valótlant kívánunk, merjünk nagyot kívánni!
(L)ételem
Körülöttem lencsefőzeléket és sült csirkét gyártanak a lányok. Én meg néha még a rántottától is parázok. Sokkal jobban érdekel, hogyan olvadhatnék bele a fehér falba. Mikor eszmélek, hogy ennél még a főzés is könnyebb lenne, lökök magamon egyet. Mert forogni jó. Körbe-körbe. Elmosódnak a határok, elmosódnak a gondolatok.
Érezni akarom a lelkem ízét, úgyhogy felpattintok egy sört. Gyerekkoromban csak az édeset szerettem. Aztán megtanultam a keserűt is élvezni. A lányok is megtanulják. Egyre többet hallgatnak egy jó szóért. Egyre többet vannak a konyhában, de az édes életet egyre nehezebb lesz kikeverni.
A végén ők is inkább a zsírral fröcskölt falat választanák. De akkor már a vajat olvasztják szívük helyett. És egy tapodtat sem mozdulnak. Egy helyben állva, némán kavargatnak. Helyettük csak a fakanál forog.
Érezni akarom a lelkem ízét, úgyhogy felpattintok egy sört. Gyerekkoromban csak az édeset szerettem. Aztán megtanultam a keserűt is élvezni. A lányok is megtanulják. Egyre többet hallgatnak egy jó szóért. Egyre többet vannak a konyhában, de az édes életet egyre nehezebb lesz kikeverni.
A végén ők is inkább a zsírral fröcskölt falat választanák. De akkor már a vajat olvasztják szívük helyett. És egy tapodtat sem mozdulnak. Egy helyben állva, némán kavargatnak. Helyettük csak a fakanál forog.
Éjszomj
Tél van. A föld deres szakállából tompa, mély ritmus szól Szívem vele dobban. Ha abbahagyná, ez is megállna. Régről kacagást, jövőből gyereksikolyt hallok. Gondolataimat miattuk rozsdás hallgatásba burkolom.
Most a múltnak szavát szépen ajtó mögé zárjuk, jól el is reteszeljük. Csak az éji tücskök lesznek lakótársak.
A Sötétségben el-elnézek, jobbra is, meg balra. A határtalanságtól fellazulva egy korhadt fatönkön a múltat romba döntöm. Halovány az emlék lepkeszárnya, mely érintetlen suhan az Éjszakában.
A lehetőségek ne rémisszenek meg. Higgyük csak el, reggelre nyugalom lesz, a gyerekzsivaj elől pedig párnába bújhatunk.
Itt lassan telik az idő. Mászik tücsökről zsiráfra, majd egyik búbjáról felreppen. A nagy dolgok Éjszaka történnek. Ilyenkor az Isten is merészebb.
Hajnali madarak indítják a Nappal mozgalmát. A meg-nem-valósított tervek megrettennek, elbújnak a plafonon egy résbe, hová egy fénycsóva sem ér be.
Merőleges leszek az ágyra, teszem lábam jobbra-balra. Kezemet még lógatom. Árnyékom felkenődik a falra, aztán lefolyik a padlóra.
Próbáljuk meg. A nappalokat túl kell élnünk.
Most a múltnak szavát szépen ajtó mögé zárjuk, jól el is reteszeljük. Csak az éji tücskök lesznek lakótársak.
A Sötétségben el-elnézek, jobbra is, meg balra. A határtalanságtól fellazulva egy korhadt fatönkön a múltat romba döntöm. Halovány az emlék lepkeszárnya, mely érintetlen suhan az Éjszakában.
A lehetőségek ne rémisszenek meg. Higgyük csak el, reggelre nyugalom lesz, a gyerekzsivaj elől pedig párnába bújhatunk.
Itt lassan telik az idő. Mászik tücsökről zsiráfra, majd egyik búbjáról felreppen. A nagy dolgok Éjszaka történnek. Ilyenkor az Isten is merészebb.
Hajnali madarak indítják a Nappal mozgalmát. A meg-nem-valósított tervek megrettennek, elbújnak a plafonon egy résbe, hová egy fénycsóva sem ér be.
Merőleges leszek az ágyra, teszem lábam jobbra-balra. Kezemet még lógatom. Árnyékom felkenődik a falra, aztán lefolyik a padlóra.
Próbáljuk meg. A nappalokat túl kell élnünk.
Tevescsián kiszellőzteti az agyát - második part
A Művelet akkor sikerült a legjobban, ha Tevescsián el tudott lazulni, és csak magára figyelhetett. Először is kényelmesen leült, kicsit szétterpesztett lábakkal, hátával egy falhoz vagy más tartó alkalmatossághoz dőlve. Ezek után egyik kezével megfogta nyelvét, és óvatosan elkezdte simogatni. Tevescsián nyelve a simogatástól kitüremkedett a száján, és megmerevedett. Ekkor Tevescsián mély levegőt vett, majd visszatartotta lélegzetét, és egy-két erőteljes rántással nyelvét egészen tarkójáig húzta, végig középen a koponyája mentén. Aztán kellemes bódulatban egész teste elernyedt. Agya végre a szabad levegőn szellőzhetett. Nem csoda, hogy az emberek, akik a szokatlan dolgoktól jellemzően megijednek, Tevescsiánt ilyenkor egy brutális vérbosszú áldozatának hihették volna. Hiszen valljuk csak be, Tevescsián agyszellőztetés közben egy emberi lény számára úgy nézett ki, mint akinek skalpolás után hátulról kötöttek spanyol-nyakkendőt. A hajnali szellő gyengéden cirógatta agytekervényeit, végtagjai puhák és ernyedtek voltak. Szüleire gondolt, akik kiskorában a széltől is óvták, anyja már-már mániákusan vigyázott rá. Nem játszhatott sárcsatákat a többi busztrüki gyerekkel, sőt sokszor nem is nagyon találkozhatott velük. Legtöbb idejét az otthoni kapszulában töltötte. Ingerszegény környezet volt, ezért Tevescsián hamar megtanult gondolataiban élni. Ahogy egyre kevesebb időt töltött a valóságos világban, úgy nőtt fantáziájának világa. Kedvelte, hogy képzeletében ő az egyetlen irányító, és soha nem kell másoktól függenie, nem volt kiszolgáltatva senkinek. Hosszú éveket töltött így, boldogan a kapszulában, anélkül, hogy sok kapcsolata lett volna környezetével. Eközben azonban szülei megöregedtek, és nem tudták tovább biztosítani felhőtlen agymagányát. A kapszula eltört, és az időközben felnőtt Tevescsiánnak el kellett kezdenie élni. Ekkor kezdődtek a gondok.
Benny Hill a világ egyik legnagyobb nevettetője volt
1992. április 20-án hunyt el, minden bizonnyal szívinfarktus következtében. Holtestét csak néhány nap elteltével fedezték fel.
Tevescsián kiszellőzteti az agyát - első part
Tevescsián suhan át az éjszakán. A város szélén még megbotlik pár fekvő rendőrben, de tisztelettudóan bocsánatot kér mindegyiktől. Legtöbben szóra sem méltatják, csak az egyik mormol valamit a bajsza alá, aztán másik oldalára fordul. Hiába itt már nincs közvilágítás és Tevescsián nem lát jól a sötétben.
Tevescsián gyors fajzat ezért nyomban, ott terem a Bakonyban. Átvág hegyeken és völgyeken, erdőkön és réteken, de hiába az update, sok itt az upgrade, elfárad a teste. Meg úgyis agyat szellőztetni jött ide, azt meg csak úgy a ló halálában nem lehet. Így Tevescsián pihenőt keres, és hip-hop előtte terem egy vadász les. Felkapaszkodik hát a toronyba, csak úgy recseg lába alatt a korhadvány. Fentebb kényelmesen elhelyezkedik, és alaposan körbekémlel. Nem szeretné, ha bárki megzavarná, miközben agyát szellőzteti. Az első időkben még azt hitte, ez itt is természetes dolog, hisz annyit hallotta a szomszéd Gyuritól, hogy „az asszony már megint a plafonon van, a gyerek meg sipítozik össze-vissza, én inkább elmegyek, aztán kiszellőztetem az agyam”. Ilyenkor Tevescsián csak hosszú órák múlva látta újra, igen bőbeszédűen és ide-oda dülöngélve, le-leverve a régen szép volt vakolatot. Egyszer aztán Tevescsiánra a kisboltban jött rá az agyszellőztetés. Az öreg boltos, Teri néni éppen hátrament a raktárba sárgaborsó főzelék konzervért, s visszaérve már csak Tevescsián agyát látta szellőztetés közben. Erre az idős asszony földhöz vágta a konzerveket, a szívéhez kapott, és egy „jesszusmariska” kíséretében elhagyta az élők világát. Tevescsián természetesen igencsak meglepődött, de szerencséjére a boltban nem volt rajtuk kívül senki, és később a néni magas koleszterinszintjére és stresszes életére foghatta a történteket. Egyedüli szemtanúkat, a sárgaborsó főzelék konzerveket pedig az elkövetkező hetekben vacsora tájt hallgattatta el örökre. E sajnálatos eset után azonban soha nem felejtette el, hogy az emberek csak átviszik az értelmükbe agyuk szellőztetését.
Tevescsián gyors fajzat ezért nyomban, ott terem a Bakonyban. Átvág hegyeken és völgyeken, erdőkön és réteken, de hiába az update, sok itt az upgrade, elfárad a teste. Meg úgyis agyat szellőztetni jött ide, azt meg csak úgy a ló halálában nem lehet. Így Tevescsián pihenőt keres, és hip-hop előtte terem egy vadász les. Felkapaszkodik hát a toronyba, csak úgy recseg lába alatt a korhadvány. Fentebb kényelmesen elhelyezkedik, és alaposan körbekémlel. Nem szeretné, ha bárki megzavarná, miközben agyát szellőzteti. Az első időkben még azt hitte, ez itt is természetes dolog, hisz annyit hallotta a szomszéd Gyuritól, hogy „az asszony már megint a plafonon van, a gyerek meg sipítozik össze-vissza, én inkább elmegyek, aztán kiszellőztetem az agyam”. Ilyenkor Tevescsián csak hosszú órák múlva látta újra, igen bőbeszédűen és ide-oda dülöngélve, le-leverve a régen szép volt vakolatot. Egyszer aztán Tevescsiánra a kisboltban jött rá az agyszellőztetés. Az öreg boltos, Teri néni éppen hátrament a raktárba sárgaborsó főzelék konzervért, s visszaérve már csak Tevescsián agyát látta szellőztetés közben. Erre az idős asszony földhöz vágta a konzerveket, a szívéhez kapott, és egy „jesszusmariska” kíséretében elhagyta az élők világát. Tevescsián természetesen igencsak meglepődött, de szerencséjére a boltban nem volt rajtuk kívül senki, és később a néni magas koleszterinszintjére és stresszes életére foghatta a történteket. Egyedüli szemtanúkat, a sárgaborsó főzelék konzerveket pedig az elkövetkező hetekben vacsora tájt hallgattatta el örökre. E sajnálatos eset után azonban soha nem felejtette el, hogy az emberek csak átviszik az értelmükbe agyuk szellőztetését.
Puskás Ferenc 82 éve született
Karinthy Ferenc: Két művész
Esős idő volt, a pálya mélyen felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, lövések a latyakba ragadtak vagy el-fölcsúsztak, falsul kiperdültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról, átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes. Zelk, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
- Mondja, Öcsikém, hogy lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak, vagy messzi elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogy csinálja, mi ennek a technikája?
- Úgy kell, rúgni, művészkém - kacsintott a csatár.
Esős idő volt, a pálya mélyen felázva, csupa pocsolya. Mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, lövések a latyakba ragadtak vagy el-fölcsúsztak, falsul kiperdültek. Egyedül Puskás nem látszott tudomást venni a rossz talajról, átadásai, szöktetései hajszálpontosak, minden bombája életveszélyes. Zelk, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
- Mondja, Öcsikém, hogy lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladnak, vagy messzi elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el? Hogy csinálja, mi ennek a technikája?
- Úgy kell, rúgni, művészkém - kacsintott a csatár.
Indigókék fénylepkék
Valamit most írnom kéne,
Indigókék fénylepkékre.
De a lepkék elrepülnek,
Árnyékaik elterülnek.
Mennek sorra más földrészre,
Soha nem térnek már észre.
Térre vágynak szenvtelenül,
Arra mennek, merre merül
Ösztönüknek titkos vágya:
Kilátás egy Szebb Világra!
paLACK posta
A stencilek a nagyvárosok, azon belül aktuálisan Budapest, hiányaira szeretnék felhívni a figyelmet.
A munkáról...
Az embernek persze kicsit meg kell utálnia azt, amit csinál. Különben nem lenne benne kihívás.
Ady Endre és az első műholdkarambol
Te küldöd a címet, én pedig adom hozzá a képet, aztán felteszem a www.webkomika.blog.hu oldalra. Ezt itt most Plazi küldte.
Egyik reggel
Egy pillanattal a csörgés előtt ébredtem. Hirtelen, élesen villant be: ez egy különleges nap lesz, amihez azonnal neki kell fognom. Máskor hatszor nyomom le a szundit. Minimum. De most éreztem, ki kell pattannom az ágyból. Egy tőlem szokatlanul lendületes szökkenéssel már kint is voltam, és azzal a lendülettel le is huppantam a földre.
"Ez meg mi a szar?" Suhant át a kérdés, korai időpontnak teljesen ellentmondó, friss agyamon. Nem igazán értettem, sőt gőzöm sem volt miért, de nem éreztem a lábam. Se a balt, se a jobbat.
"Ez meg mi a szar?" Kérdeztem már hangosan, mintha bárkitől is választ kaphatnék az üres lakásból. Elkezdtem nyomkodni. Semmi. Csipkedni. Semmi. Egyre idegesebben rángatni, de semmi. Végül dühömben hozzávágtam az ágy lábához, aminek fájnia kellett volna, de semmi, semmi, semmi. Megijedtem. Aztán hirtelen viccesnek találtam a helyzetet és még kétszer-háromszor nekivágtam az ágy lábához a bal lábam.
Persze annyira nem volt érdekfeszítő foglalatosság érzéketlen alsó végtagjaim ágylábhoz vagdosása, hogy pár perc múlva ne unjam meg ezt is. Valami újat kellett kitalálnom. Gondoltam beavatkozom, az talán hatásos lesz. Még jó hogy karnyújtásnyira van a fiók, amiben a gombostűket tartom.
"Na most belevágjam határozottan, óvatosan beleszúrjam, vagy csak gyáván böködjem meg?" Persze, hogy az arany középutat választottam, mivel a brutalitást már az előbb meguntam. A precíz behatolás mozgatta meg a fantáziám. A legcsodálatosabb pillanat az volt, amikor a tű hegye és a combom közt már csak leheletnyi volt a távolság. Ekkor még elhittem volna bármit. Aztán beleböktem, mélyebbre és mélyebbre, egészen tövig. Vártam, hátha a hatás csak egy pillanat múlva következik be. Egy apró vérbuborék jelent meg közvetlenül a tű gombja mellett, aztán végigcsurgott a combomon.
"Ha nem is érzek semmit, legalább vérzek"
Lassanként beleegyeztem, hogy lebénultak a lábaim. Akkor most mi legyen? Először talán értesítenem kellene valakit, akit aztán perceken keresztül győzködhetek, hogy "Tényleg nem érzem, rúgj csak belém nyugodtan". Aztán jöhetne az orvos, vizsgálatok sora, még talán orvostanhallgatóknak is mutogatnának. Lassacskán bele kellene nyugodnom a kerekes székbe. Átrendezni az egész lakást, sőt a lépcsőházat. Kellene egy speckó autó, mert a tömegközlekedést úgy, ahogy van elfelejthetem. Neki kellene állnom lottózni, mert mindez egy nagyobb vagyonba kerül.
És a barátaim? Először mély döbbenet, sajnálat, aztán később elütjük valamilyen poénnal. Nyilván sokat lennének velem, persze ők sem úgy gondolnák, hogy szánalomból, na de legyünk reálisak, azért mégis. A mindennapi élethez új embereket kellene szereznem, mert az épekkel mégsem járhatnék partizni, meg kirándulni Badacsonyba. Új barátokat... hasonszőrűeket. Te is béna, én is béna, akkor legyünk barátok. Na persze.
Az ágy lábánál elmélkedve észre sem vettem, hogy lassan elkezdtem érezni a lábaim. Tompa nyomás, aztán mintha ezer tűvel szurkálták volna, végül pedig állati nagy fájdalmak.
"Hát úgy látszik, csak kurvára elzsibbadtak." Néhány perc kínkeserves mozgatás után már semmi jele nem volt a bénulásnak. Viszont az elvesztegetett percek miatt sietnem kellett.
A busz felé rohanva még szentül hittem, hogy ez a reggeli kis intermezzo teljesen megváltoztatja az életemet. Kampányolni fogok az épületek akadálymentesítéséért vagy inkább örökbe fogadok egy mozgássérült gyereket.
Tízórainál már úgy gondoltam, az is elég lesz, ha az adóm egy százalékát majd a kerekesszékeseknek ajánlom fel.
Ebédnél a visszajárót egy gyűjtőurnába dobtam. Azt hiszem mozgássérülteknek gyűjtöttek.
Este twistereztünk a barátaimmal.
"Ez meg mi a szar?" Suhant át a kérdés, korai időpontnak teljesen ellentmondó, friss agyamon. Nem igazán értettem, sőt gőzöm sem volt miért, de nem éreztem a lábam. Se a balt, se a jobbat.
"Ez meg mi a szar?" Kérdeztem már hangosan, mintha bárkitől is választ kaphatnék az üres lakásból. Elkezdtem nyomkodni. Semmi. Csipkedni. Semmi. Egyre idegesebben rángatni, de semmi. Végül dühömben hozzávágtam az ágy lábához, aminek fájnia kellett volna, de semmi, semmi, semmi. Megijedtem. Aztán hirtelen viccesnek találtam a helyzetet és még kétszer-háromszor nekivágtam az ágy lábához a bal lábam.
Persze annyira nem volt érdekfeszítő foglalatosság érzéketlen alsó végtagjaim ágylábhoz vagdosása, hogy pár perc múlva ne unjam meg ezt is. Valami újat kellett kitalálnom. Gondoltam beavatkozom, az talán hatásos lesz. Még jó hogy karnyújtásnyira van a fiók, amiben a gombostűket tartom.
"Na most belevágjam határozottan, óvatosan beleszúrjam, vagy csak gyáván böködjem meg?" Persze, hogy az arany középutat választottam, mivel a brutalitást már az előbb meguntam. A precíz behatolás mozgatta meg a fantáziám. A legcsodálatosabb pillanat az volt, amikor a tű hegye és a combom közt már csak leheletnyi volt a távolság. Ekkor még elhittem volna bármit. Aztán beleböktem, mélyebbre és mélyebbre, egészen tövig. Vártam, hátha a hatás csak egy pillanat múlva következik be. Egy apró vérbuborék jelent meg közvetlenül a tű gombja mellett, aztán végigcsurgott a combomon.
"Ha nem is érzek semmit, legalább vérzek"
Lassanként beleegyeztem, hogy lebénultak a lábaim. Akkor most mi legyen? Először talán értesítenem kellene valakit, akit aztán perceken keresztül győzködhetek, hogy "Tényleg nem érzem, rúgj csak belém nyugodtan". Aztán jöhetne az orvos, vizsgálatok sora, még talán orvostanhallgatóknak is mutogatnának. Lassacskán bele kellene nyugodnom a kerekes székbe. Átrendezni az egész lakást, sőt a lépcsőházat. Kellene egy speckó autó, mert a tömegközlekedést úgy, ahogy van elfelejthetem. Neki kellene állnom lottózni, mert mindez egy nagyobb vagyonba kerül.
És a barátaim? Először mély döbbenet, sajnálat, aztán később elütjük valamilyen poénnal. Nyilván sokat lennének velem, persze ők sem úgy gondolnák, hogy szánalomból, na de legyünk reálisak, azért mégis. A mindennapi élethez új embereket kellene szereznem, mert az épekkel mégsem járhatnék partizni, meg kirándulni Badacsonyba. Új barátokat... hasonszőrűeket. Te is béna, én is béna, akkor legyünk barátok. Na persze.
Az ágy lábánál elmélkedve észre sem vettem, hogy lassan elkezdtem érezni a lábaim. Tompa nyomás, aztán mintha ezer tűvel szurkálták volna, végül pedig állati nagy fájdalmak.
"Hát úgy látszik, csak kurvára elzsibbadtak." Néhány perc kínkeserves mozgatás után már semmi jele nem volt a bénulásnak. Viszont az elvesztegetett percek miatt sietnem kellett.
A busz felé rohanva még szentül hittem, hogy ez a reggeli kis intermezzo teljesen megváltoztatja az életemet. Kampányolni fogok az épületek akadálymentesítéséért vagy inkább örökbe fogadok egy mozgássérült gyereket.
Tízórainál már úgy gondoltam, az is elég lesz, ha az adóm egy százalékát majd a kerekesszékeseknek ajánlom fel.
Ebédnél a visszajárót egy gyűjtőurnába dobtam. Azt hiszem mozgássérülteknek gyűjtöttek.
Este twistereztünk a barátaimmal.
Együttéléssel járó apró nézeteltérések
Hihetetlen memóriája van a lakótársamnak. Ámulatba ejtő. Mindig pontosan meg tudja jegyezni, melyik pohárból ivott ő, melyik tányért, vagy villát használtam én.
Nekem nincs ilyen memóriám.
Én minden szennyes edényt elmosok.
Nekem nincs ilyen memóriám.
Én minden szennyes edényt elmosok.
új project
Bár nem szoktam ide személyeset írni, de most igen.
Tél van, és egyelőre nomeló, szóval új vállalkozásba kezdtem, blogot indítottam (nem ezt, egy másikat).
A lényeg, hogy ti elkülditek nekem egy gondolatotokat e-mailben (pl: Hogy én hogy imádom a tavaszt; Kellene egy hátvakaró; Vajon a zöldet, vagy a kéket válasszam stb.) én pedig rajzolok hozzá, és kiteszem a:
oldalra. És akkor mindenki boldog lesz, és én sem unatkozom.
A címeket/gondolatokat a conoreblue@yahoo.com címre passzoljátok.
Ja, és lehetőleg magyarul, vagy angolul, mert mégiscsak az a közéltető, ami közérthető.
Hairrá!
Tél van, és egyelőre nomeló, szóval új vállalkozásba kezdtem, blogot indítottam (nem ezt, egy másikat).
A lényeg, hogy ti elkülditek nekem egy gondolatotokat e-mailben (pl: Hogy én hogy imádom a tavaszt; Kellene egy hátvakaró; Vajon a zöldet, vagy a kéket válasszam stb.) én pedig rajzolok hozzá, és kiteszem a:
oldalra. És akkor mindenki boldog lesz, és én sem unatkozom.
A címeket/gondolatokat a conoreblue@yahoo.com címre passzoljátok.
Ja, és lehetőleg magyarul, vagy angolul, mert mégiscsak az a közéltető, ami közérthető.
Hairrá!
Örkény István: Szakmai Önérzet
István Örkény: Professional Pride
Örkény (1912-1979) is one of the most popular writers of post-war Hungary. Örkény wrote lots of one minute stories till the end of his life. These short stories contain wisdom, humour and a lot of sarcasm. The Corvina Book Ltd. published a collection of One Minute Stories in english.
Örkény (1912-1979) is one of the most popular writers of post-war Hungary. Örkény wrote lots of one minute stories till the end of his life. These short stories contain wisdom, humour and a lot of sarcasm. The Corvina Book Ltd. published a collection of One Minute Stories in english.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)