Tél van. A föld deres szakállából tompa, mély ritmus szól Szívem vele dobban. Ha abbahagyná, ez is megállna. Régről kacagást, jövőből gyereksikolyt hallok. Gondolataimat miattuk rozsdás hallgatásba burkolom.
Most a múltnak szavát szépen ajtó mögé zárjuk, jól el is reteszeljük. Csak az éji tücskök lesznek lakótársak.
A Sötétségben el-elnézek, jobbra is, meg balra. A határtalanságtól fellazulva egy korhadt fatönkön a múltat romba döntöm. Halovány az emlék lepkeszárnya, mely érintetlen suhan az Éjszakában.
A lehetőségek ne rémisszenek meg. Higgyük csak el, reggelre nyugalom lesz, a gyerekzsivaj elől pedig párnába bújhatunk.
Itt lassan telik az idő. Mászik tücsökről zsiráfra, majd egyik búbjáról felreppen. A nagy dolgok Éjszaka történnek. Ilyenkor az Isten is merészebb.
Hajnali madarak indítják a Nappal mozgalmát. A meg-nem-valósított tervek megrettennek, elbújnak a plafonon egy résbe, hová egy fénycsóva sem ér be.
Merőleges leszek az ágyra, teszem lábam jobbra-balra. Kezemet még lógatom. Árnyékom felkenődik a falra, aztán lefolyik a padlóra.
Próbáljuk meg. A nappalokat túl kell élnünk.
