Körülöttem lencsefőzeléket és sült csirkét gyártanak a lányok. Én meg néha még a rántottától is parázok. Sokkal jobban érdekel, hogyan olvadhatnék bele a fehér falba. Mikor eszmélek, hogy ennél még a főzés is könnyebb lenne, lökök magamon egyet. Mert forogni jó. Körbe-körbe. Elmosódnak a határok, elmosódnak a gondolatok.
Érezni akarom a lelkem ízét, úgyhogy felpattintok egy sört. Gyerekkoromban csak az édeset szerettem. Aztán megtanultam a keserűt is élvezni. A lányok is megtanulják. Egyre többet hallgatnak egy jó szóért. Egyre többet vannak a konyhában, de az édes életet egyre nehezebb lesz kikeverni.
A végén ők is inkább a zsírral fröcskölt falat választanák. De akkor már a vajat olvasztják szívük helyett. És egy tapodtat sem mozdulnak. Egy helyben állva, némán kavargatnak. Helyettük csak a fakanál forog.
