Kicsit másképp


Van az úgy, hogy rá se nézünk már a mindennapjainkba beépült ikonokra, csak használjuk őket vakon. A legjobb logók is ilyenek, egyszerűek, közérthetőek, könnyen megjegyezhetőek, és anélkül beleégtek a tudatalattinkba, hogy egy másodpercre is megfigyeltük volna őket. Aztán jöhet a becsapós kérdés, hogy milyen színű a kereszt az unicumos üvegen, az átlag emberek (értem ez alatt azokat, akik nem napi alkoholfogyasztók, és nem csaposok) nagy része rögtön rávágja, hogy piros. És itt van a lényeg! Nem gondoljuk tudatosan végig vásárláskor, hogy "Én most Unicumot szeretnék venni, ami kis gömbölyű üvegben van a logója pedig egy piros körben arany kereszt". Főleg emlékezetünkre hagyatkozunk - ami egy szeszes ital esetében elég hiányos is lehet - gondolatban pedig már ott járunk, hogy de jó is lesz a haverokkal grillezés közben elfogyasztani. Ki is használják rendesen az emberi figyelmetlenséget azok a kisebb cégek, akik egy közkedvelt márkára hasonlítva szeretnének nagyobb fogyasztóközönséghez jutni (Adios, Ilka és a többiek).
Ami engem illet Google slave vagyok, Chrome böngészővel, G-mail levelezőrendszerrel, G-talk chattel és Blogspot bloggal. Egyszerűen azért, mert ezek sokkal jobban bejöttek, mint a többi hasonló szolgáltatás (persze használok Skype-ot, Picasa helyett meg Flickr-em van, szóval van még remény). Emiatt a Google logók a mindennapjaim szerves részévé váltak, elkerülhetetlen volt tehát, hogy kicsit elgondolkozzak rajtuk, és először az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha rámennék a kifogyhatatlan gender témára.
A nemiség egyre jobban összekeveredik manapság, ki tudja, hogy fiú-e az a lány, vagy lány-e az a fiú. Az unisex ráadásul különösen jellemző a virtuális térre.
Személy szerint én nem a nemi egyenlőségben hiszek, mert hogy lehetne két dolog egyenlő, melyek ennyire különböznek egymástól. Inkább hiszek a nemi elfogadásban, megismerésben és megértésben. Ezen felbuzdulva készítettem el a Gmail férfi és női változatát. Bár nem hiszem, hogy a Google vevő lesz az ötletemre, ettől függetlenül ujjgyakorlatnak jó volt, és természetesen beraktam gmailen avatarnak a női változatot.