Imént még száraz, hártyás szeméből kicsavart egy cseppet, és az ezüstösen csillogó könny útjára indult. Végiggurult a nagy orr és orca között húzódó völgyben, majd a ráncok segítségével arc körüli pályára állhatott. Lassan kanyarodott be a száj melletti gödröcskébe, ahonnan híres síelőket megszégyenítő profizmussal siklott tovább egészen az áll hegyéig. Itt hirtelen megállt és gondolkozni kezdett. Láthatatlan erő húzta le a mélybe, mégis ösztönösen kapaszkodott az arc ezen utolsó szirtjébe. Most bátran vessem le magam, vagy verjek itt tanyát? - töprengett a könnycsepp. A nemrég még száraz szem mostanra telítve lett a mi kis könnycseppünk anyagával megegyező sós vízzel, melyet a pillák csapkodó mozgása útjára engedett. A patakként legördülő zuhatag, mit sem törődve az általunk imént megkedvelt könnycsepp lelki vívódásaival, utolérte őt, és a mélybe taszította.
Az emberrel is megeshet, hogy nem maga dönt, hanem mások határozzák meg cselekedeteit. Ilyenkor semmivel sem több, mint egy tétovázó könnycsepp valaki állán.
Az emberrel is megeshet, hogy nem maga dönt, hanem mások határozzák meg cselekedeteit. Ilyenkor semmivel sem több, mint egy tétovázó könnycsepp valaki állán.
